◊ 1.rész - A várfalak mögött

1.rész

A várfalak mögött

- Emlékszel még rá? – suttogta a férfi miközben egy tőrt szorongatott, ami a nő hasába volt fúródva. Erőtlenül kapaszkodott a férfi vállába miközben vörös vére végigfolyt a férfi kezén.

- Micky… - hasított a csendbe rekedtes, szenvedéssel teli hangja.

- Nem is emlékszel rá, igaz? – mérhetetlen gyűlölet által irányított bosszú, beteljesülni látszott.

- Kire?

- A fiúra, aki csak téged látott – dühtől összeszűkült szemek néztek le a lányra – még akkor is, amikor leszúrta magát.

- Micky… - emlékezett. Nem felejtette el, de minek adni nagy helyet az agyunkban egy olyan dolognak, ami számunkra jelentéktelen?

- Ég veled, Lexine. – határozott szavak egy határozott férfi szájából.

Kirántotta a tőrt, mire a lány esetlen borult a hideg földre.  Néhány utolsó lélegzetvétel, egy utolsó pillantás a szeretett férfira, majd kézfogás a kaszással, aki átkísér minket a túlvilágra.

De kezdjük az elejéről. Adott egy lány – nevezzük nevén, Lexine – aki szép ugyan, de nem keringett sok kedvesség az ereiben. Élő példa, miért sajnálhatjuk, hogy nincs oltás bunkóság ellen. Adott még egy fiú – kinek neve nem lényeg – aki ebbe a lányba halálosan szerelmes volt. A szó szoros értelmében. Csak a mi kis szépségünk, nem volt hajlandó ember számba venni ezt a fiút. Hosszú évek eredményeként végül a fiú az öngyilkosságba menekült. Igen, kicsit túldramatizálta a dolgot.

Ez a fiú így ki is esik a történetből, de a helyére lép valaki más, aki a drámai történetünk kissé horrorisztikusra festi.

A fiú testvére – Micky – meg akarta bosszulni öccse értelmetlen halálát. És ezt, hogy lehetne jobban, mint hogy elcsábítani az adott lányt, majd mikor az reménytelenül, beléd szeret, megölöd, és a szemére hányod a múltba elkövetett hibáit és, hogy mennyire mélységesen gyűlölöd.

Aranyos, nem?

Miután elég idő eltelt, Micky elvitte őt éjszaka, hogy mutasson neki valami „meglepetést”. Hát volt is lepettség az biztos. Kivitte a városból – oda ahol még a kutya sem jár – és hát, hol máshol, mint egy ilyen helyen lehetne aggodalom nélkül megölni valakit? Viszont a fagyi visszanyalt azon az estén.

Lexine meghalt, viszont, nem volt az a típus, aki így békésen képes lett volna megfogni a kaszás kezét és nyugodtan átsétálni a Mennyország kapuin és ott várni a bosszúra. Ismerjük azokat az úgy nevezett „földön ragadt nyugtalan lelkeket”, igaz? Lexine viszonylag gyorsan kapcsolt – még szellemként is – és létrehozott egy várat az első adandó percben, ahogy szellemként újra kinyithatta a szemeit. Erről a várról annyit kell tudnunk, hogy - Lexine nagyon jól megtervezett mindent rekord idő alatt, egy dolgot kivéve – a vár csak akkor és csak annak volt látható, akinek a vár úrnője és egyben létfenntartója megengedte. Csapdába ejtette Mickyt, de vele együtt magát is, ugyanis ha szellemként elhagyta a várat, az összeomlott volna.

Itt ugrik a majom a vízbe.

Lexine terve a következő volt: Megvárni, míg egy lány – egy csinos lány – nem téved arra, majd számára a várat láthatóvá tenni, majd miután a kis áldozatunk besétált a furcsa vár kapuin, felhasználni. Így kapunk egy: bosszúszomjas, átvert, szerelmes szellemet, egy megkínzott várba zárt férfit és egy mit sem sejtő lányt, aki ugyan nem tehető semmiről, de ez nem számít, akkor is ott fog raboskodni a várban. Na de minek ide az a lány? Biztos láttunk már ilyeneket filmekben, amikor a szellem megszáll valakit és „kölcsön veszi” annak a testét. Hát, ez is a terv része. Ráadásul így két legyet ütött egy csapásra, mert nem elég, hogy szabad kijárása volt a várból, de még a bosszúját is beteljesíthette. Arra várt, hogy Micky beleszeressen a lányba, majd mikor ez megtörtént, megszállni a lányt, és megölni Micky, majd vele kézen fogva átsétálni a Mennyország kapuin.

Egyre édesebb a történet, igaz?

A probléma az, hogy két éve egy lélek sem fordult meg, még a közelben sem.

Ennyit az előzményekről dióhéjban. Térjünk vissza a jelenbe.

Esőtől ázott köves út, mohával belepett kőfalak és a bebörtönözött férfi, aki a hideg földön ül, hátát a kemény falnak döntve kezében egy megviselt fűszállal, amit úgy néz, mintha a megváltó lenne. Viszont a lányt, aki ott áll előtte nem látta.

Lexine a két év alatt csak kilencszer tette magát láthatóvá Micky előtt. Akkor se mondtak egy két szónál többet egymásnak.

- Lexine! – emelte fel a fejét Micky, majd kiáltotta el magát s körbe nézett. – Tudom, hogy itt vagy!

- Idióta. – morogta az orr alatt Lexine, miközben figyelte őt.

- Lexine! – állt fel a földről Micky, majd forgolódni kezdett. – A rohadt életbe tudom, hogy hallasz! Gyere elő!

Lexine vetett egy utolsó szánalommal teli pillantást Mickyre, majd megfordult és lassú, könnyed léptekkel távolodni kezdett tőle.

- Lexine! – haraggal teli hangja szinte megremegtette a várfalakat.

Lexine fehér, szakadt ruhájával csak úgy játszadozott a falak között végig süvítő szél, ami magával vitte Micky hangját. Nem törődött vele. Tovább sétált a széllel szemben, míg már egyáltalán nem hallotta a hangját.

- A francba! – fordult Micky a fal felé majd a tenyerével rávágott egyet, homlokát pedig a falnak döntötte és mély levegőket vett. – Gyere már elő… - suttogta.

- Mi van? – jött a flegma kérdés a háta mögül.

Micky megfordult majd pár lépést tett felé.

- Engedj el! – nézett mélyen a halott szemeibe.

Fehér bőr, fekete szemek, hosszú fekete haj, és egy szakadt fehér ruha. Normális esetbe a frászt hozná az emberre, de két év alatt hozzászokik a látványhoz az ember, még ha csak párszor látta, akkor is.

- Felejtsd el. – hajolt közelebb Lexine bosszúéhesen.

- Miért csinálod ezt velem?! – akarta Micky megfogni Lexine vállát, de keze átsiklott testén. Mintha ott se lenne, csak a képzelete szórakozna vele.

Lexine lenézett a kézre, ami érinteni akarta, majd lassan Mickyre emelte tekintetét. Micky dühös arckifejezése eltűnt mikor rájött, hogy nem tudja megérinteni a lányt. Reménytelen lett.

- Pont ezért. – mondta Lexine, majd hátat fordított.

- Várj még! – lépett utána és nyújtotta ki felé a kezét Micky.

- Megöltél! – tört ki a lányból mire Micky megtorpant és a keze megfagyott a levegőben. – Megöltél… - kezdett remegni a hangja. – Nem értem mit nem értesz.

Lassan elhalványult, majd végleg láthatatlanná vált – Micky számára.

- Lexine!

Hiába kiabálták a nevét nem válaszolt. Pedig ott volt, nem mozdult egy lépést sem. Csak nem akarta, hogy lássák, hogy egy halott is tud sírni.