1.rész
A várfalak mögött
- Emlékszel még rá? – suttogta a férfi
miközben egy tőrt szorongatott, ami a nő hasába volt fúródva.
Erőtlenül kapaszkodott a férfi vállába miközben vörös vére végigfolyt a férfi
kezén.
- Micky… - hasított a csendbe rekedtes, szenvedéssel
teli hangja.
- Nem is emlékszel rá, igaz? – mérhetetlen gyűlölet
által irányított bosszú, beteljesülni látszott.
- Kire?
- A fiúra, aki csak téged látott – dühtől
összeszűkült szemek néztek le a lányra – még akkor is, amikor leszúrta magát.
- Micky… - emlékezett. Nem felejtette el, de minek
adni nagy helyet az agyunkban egy olyan dolognak, ami számunkra jelentéktelen?
- Ég veled, Lexine. – határozott szavak egy
határozott férfi szájából.
Kirántotta a tőrt, mire a lány esetlen borult a
hideg földre. Néhány utolsó
lélegzetvétel, egy utolsó pillantás a szeretett férfira, majd kézfogás a kaszással,
aki átkísér minket a túlvilágra.
De kezdjük az elejéről. Adott egy lány – nevezzük
nevén, Lexine – aki szép ugyan, de nem keringett sok kedvesség az ereiben. Élő
példa, miért sajnálhatjuk, hogy nincs oltás bunkóság ellen. Adott még egy fiú –
kinek neve nem lényeg – aki ebbe a lányba halálosan szerelmes volt. A szó
szoros értelmében. Csak a mi kis szépségünk, nem volt hajlandó ember számba
venni ezt a fiút. Hosszú évek eredményeként végül a fiú az öngyilkosságba
menekült. Igen, kicsit túldramatizálta a dolgot.
Ez a fiú így ki is esik a történetből, de a helyére
lép valaki más, aki a drámai történetünk kissé horrorisztikusra festi.
A fiú testvére – Micky – meg akarta bosszulni öccse értelmetlen halálát. És
ezt, hogy lehetne jobban, mint hogy elcsábítani az adott lányt, majd mikor az
reménytelenül, beléd szeret, megölöd, és a szemére hányod a múltba elkövetett
hibáit és, hogy mennyire mélységesen gyűlölöd.
Aranyos, nem?
Miután elég idő eltelt, Micky elvitte őt éjszaka,
hogy mutasson neki valami „meglepetést”. Hát volt is lepettség az biztos. Kivitte
a városból – oda ahol még a kutya sem jár – és hát, hol máshol, mint egy ilyen
helyen lehetne aggodalom nélkül megölni valakit? Viszont a fagyi visszanyalt
azon az estén.
Lexine meghalt, viszont, nem volt az a típus, aki
így békésen képes lett volna megfogni a kaszás kezét és nyugodtan átsétálni a
Mennyország kapuin és ott várni a bosszúra. Ismerjük azokat az úgy nevezett „földön
ragadt nyugtalan lelkeket”, igaz? Lexine viszonylag gyorsan kapcsolt – még
szellemként is – és létrehozott egy várat az első adandó percben, ahogy
szellemként újra kinyithatta a szemeit. Erről a várról annyit kell tudnunk,
hogy - Lexine nagyon jól megtervezett mindent rekord idő alatt, egy dolgot
kivéve – a vár csak akkor és csak annak volt látható, akinek a vár úrnője és
egyben létfenntartója megengedte. Csapdába ejtette Mickyt, de vele együtt magát
is, ugyanis ha szellemként elhagyta a várat, az összeomlott volna.
Itt ugrik a majom a vízbe.
Lexine terve a következő volt: Megvárni, míg egy
lány – egy csinos lány – nem téved arra, majd számára a várat láthatóvá tenni,
majd miután a kis áldozatunk besétált a furcsa vár kapuin, felhasználni. Így
kapunk egy: bosszúszomjas, átvert, szerelmes szellemet, egy megkínzott várba
zárt férfit és egy mit sem sejtő lányt, aki ugyan nem tehető semmiről, de ez
nem számít, akkor is ott fog raboskodni a várban. Na de minek ide az a lány?
Biztos láttunk már ilyeneket filmekben, amikor a szellem megszáll valakit és
„kölcsön veszi” annak a testét. Hát, ez is a terv része. Ráadásul így két
legyet ütött egy csapásra, mert nem elég, hogy szabad kijárása volt a várból,
de még a bosszúját is beteljesíthette. Arra várt, hogy Micky beleszeressen a
lányba, majd mikor ez megtörtént, megszállni a lányt, és megölni Micky, majd
vele kézen fogva átsétálni a Mennyország kapuin.
Egyre édesebb a történet, igaz?
A probléma az, hogy két éve egy lélek sem fordult
meg, még a közelben sem.
Ennyit az előzményekről dióhéjban. Térjünk vissza a
jelenbe.
Esőtől ázott köves út, mohával belepett kőfalak és
a bebörtönözött férfi, aki a hideg földön ül, hátát a kemény falnak döntve
kezében egy megviselt fűszállal, amit úgy néz, mintha a megváltó lenne. Viszont
a lányt, aki ott áll előtte nem látta.
Lexine a két év alatt csak kilencszer tette magát
láthatóvá Micky előtt. Akkor se mondtak egy két szónál többet egymásnak.
- Lexine! – emelte fel a fejét Micky, majd
kiáltotta el magát s körbe nézett. – Tudom, hogy itt vagy!
- Idióta. – morogta az orr alatt Lexine, miközben
figyelte őt.
- Lexine! – állt fel a földről Micky, majd
forgolódni kezdett. – A rohadt életbe tudom, hogy hallasz! Gyere elő!
Lexine vetett egy utolsó szánalommal teli
pillantást Mickyre, majd megfordult és lassú, könnyed léptekkel távolodni
kezdett tőle.
- Lexine! – haraggal teli hangja szinte
megremegtette a várfalakat.
Lexine fehér, szakadt ruhájával csak úgy
játszadozott a falak között végig süvítő szél, ami magával vitte Micky hangját.
Nem törődött vele. Tovább sétált a széllel szemben, míg már egyáltalán nem
hallotta a hangját.
- A francba! – fordult Micky a fal felé majd a
tenyerével rávágott egyet, homlokát pedig a falnak döntötte és mély levegőket
vett. – Gyere már elő… - suttogta.
- Mi van? – jött a flegma kérdés a háta mögül.
Micky megfordult majd pár lépést tett felé.
- Engedj el! – nézett mélyen a halott szemeibe.
Fehér bőr, fekete szemek, hosszú fekete haj, és egy
szakadt fehér ruha. Normális esetbe a frászt hozná az emberre, de két év alatt
hozzászokik a látványhoz az ember, még ha csak párszor látta, akkor is.
- Felejtsd el. – hajolt közelebb Lexine
bosszúéhesen.
- Miért csinálod ezt velem?! – akarta Micky
megfogni Lexine vállát, de keze átsiklott testén. Mintha ott se lenne, csak a
képzelete szórakozna vele.
Lexine lenézett a kézre, ami érinteni akarta, majd
lassan Mickyre emelte tekintetét. Micky dühös arckifejezése eltűnt mikor
rájött, hogy nem tudja megérinteni a lányt. Reménytelen lett.
- Pont ezért. – mondta Lexine, majd hátat fordított.
- Várj még! – lépett utána és nyújtotta ki felé a
kezét Micky.
- Megöltél! – tört ki a lányból mire Micky
megtorpant és a keze megfagyott a levegőben. – Megöltél… - kezdett remegni a
hangja. – Nem értem mit nem értesz.
Lassan elhalványult, majd végleg láthatatlanná vált
– Micky számára.
- Lexine!
Hiába kiabálták a nevét nem válaszolt. Pedig ott
volt, nem mozdult egy lépést sem. Csak nem akarta, hogy lássák, hogy egy halott
is tud sírni.
