2014. január 12., vasárnap

◊ 2.rész - Kétélű kés

2.rész
Kétélű kés




Késő este, egy fekete autó száguldott végig az utakon, felkavarva az esti csendet, ami a városon ült. Az autóban ülő lány a kormányt markolta miközben könnyivel küszködött és tövig taposta a gázt. A száját harapdálta idegességében és könyörtelen szavak visszhangzottak a fejében.
- Idióta barom! - kiabálta, majd még jobban rátaposott a gázra.
Ismeretlen utakra hajtott, ahol ismeretlen tájakat látott, de nem foglalkozott vele. Mérhetetlen dühtől és bánattól vezérelve hajtott a végtelenségbe. Vagyis inkább, a végzete felé...


- Lexine... Beszéljünk. - mondta Micky miközben a várfalak között sétált.
Fejét lehajtva, csak néha az égre emelve ment a szokásos utakon, miközben kezét végig simította a nedves és durva felületű kőfalakon.
- Lexine... - emelte megint a sötét égre tekintetét, de nem jött válasz.
A várfalak mögött élni...
Felért azzal, mintha megszűntél volna létezni. Az olyan dolgok, mint az éhség érzet, szomjúság... ezek mind megszűnnek. A várfalak mögött...
Semmivel sem vagy több mint egy szellem. Nem élsz, csak egyszerűen vagy. Létezel, mert meghalni nem lehet.
- Vagy meghalsz, vagy itt leszünk mind a ketten, az örökkévalóságig. - sétált mögötte a lány.
Bosszús szemei vérben forogtak, léptei mégis olyan könnyűek voltak, mint a pihe. Bármennyire is nagy volt a bosszúvágy, a düh, a csalódottság, azért néha napján, amikor láthatatlanul figyelte Őt, néhány kósza gondolat végigfutott az agyán.
"Milyen lenne újra érinteni őt?"
"Tényleg semmit sem érzett irántam?"
"Újrakezdhetnénk?"
"Bárcsak hazudnál megint nekem olyan szép szavakat...."
Meglágyult tekintete minden mozdulatát követte a fiúnak. Néha olyan hűséggel figyelte, hogy az ember azt hinné, nem düh uralja a lányt, hanem egy reménytelen, megszállott szerelem.
Lassan követte őt, majd a pillanatnyi gyengeség eluralkodott rajta. Lassan felemelte a kezét, és Micky felé kezdett nyúlni vele. Micky csak ment tovább, mit sem sejtve arról, hogy a lány kinek nevét mindennap kiabálja, mögötte megy és lassan felé nyúl.
Szelíd, ragyogó szemek nézték a fiú hátát, mintha nem is egy szellem, inkább egy angyal szemei nézték volna. Aztán a hirtelen feltámadt szél megállította a lányt. Micky csak ment tovább a süvítő széllel szemben, de a lány megállt, miközben a hatalmas szél belekapott a hosszú fekete hajába, és szakadt hófehér ruhájába. Kezét lassan leengedte maga mellé, majd hátat fordított Micky-nek.
- Eljött az idő. - suttogta, mire hatalmas viharfelhők gyűltek a vár fölé.
Egy halvány, sejtelmes félmosoly, és az angyali lány ki szerelmét hiányolta...
Eltűnt.


Az autó félreállt az út szélén, majd a motorzúgása, ami a csöndbe hasított elhalkult. A benne ülő lány a kormányra hajtotta homlokát és sírni kezdett. Dühösen szorongatta a kormányt miközben fájdalmas kiáltásai alig hallatszódtak ki a kocsiból.
- Aishh! - emelte fel a fejét, majd csapott a kormányra.
Kiszállt az autóból, majd bevágta azt maga után. A fejét fogva sétálgatott az autója körül miközben könnyeitől alig látott bármit is.
Szerintem mind ismerjük azt az érzést, amikor annyira dühösek vagyunk a világra, hogy egyszerűen semmit sem érzékelünk magunk körül...
Hirtelen megtorpant amikor, a sűrű köd mögül hatalmas fekete tornyok kezdtek a magasba emelkedni. Szemei kikerekedtek, és szinte levegőt is elfelejtett venni. Már szinte teljesen látszott a hatalmas vár a köd ellenére is mikor a lány megfordult és a kocsijához lépett. Rátette a kezét az autója ajtajára, majd megfagyott. A kíváncsiság felülkerekedett a félelmén.
Újra a várra nézett, majd nagyot nyelt. Lassan levette a kezét az autójáról, majd elindult a vár felé. Fekete, baljós felhők takarták a kék eget, amik a vár felett különösen sötétek voltak. Néha megvilágította őket egy fénylő villám, amit egy halkabb moraj követett. A lány léptei alatt recsegtek az elszáradt ágak.
Lassan, óvatosan közelítette meg a várat, miközben a kósza ágakat hajlítgatta, amik az útját állták. Mikor a vár elé ért, a hatalmas kapu, amit benőtt a gaz, lassan, nyikorogva kinyílt.
Fogalma sem volt arról, hogy ha belép azon a kapun mi vár rá. Hogy mivel jár az, ha ő beteszi oda a lábát. A hatalmas kapu, ami akkor magától kinyílt neki és beengedte, többet nem fog kinyílni. Nem fogja kiengedni onnan...
De honnan tudhatta volna ezt?
Egy darabig nézte a hatalmas tátongó kaput. Azért érezte, hogy valami nincs rendben. A kapuk nem szoktak csak úgy maguktól kinyílni. Egy kis hangocska halkan ugyan, de suttogta, hogy: ne menj.
Végül pár perc tétovázás után belépett a kapun. Tett pár lépést a vár belsejében, majd a kapu hirtelen zajjal bevágódott utána. A lány hátrafordult ijedtében, majd a kapuhoz rohant, de hiába rángatta az nem nyílt ki.


A hatalmas zajra Micky is megtorpant, és a hang irányába fordult. Tekintete értetlenül fürkészte a tájat, majd kezét elvette a falról és elindult a hang irányába.


Lexine nyugodtan sétált a lány felé, aki kétségbeesetten rángatta a kaput. Mögé sétált, majd hideg, baljós szemekkel figyelte őt. Lassan felemelte a kezét, majd a lány szőke fürtjeihez akart érni, de keze átsiklott testén. Elmosolyodott, majd leengedte maga mellé a kezét.
- Üdvözöllek. – mondta, mire a lány megdermedt. Egész testében remegni kezdett, majd félve megfordult, de…
Nem volt mögötte senki.
Legalább is olyan, akit ő is láthatott volna.
- Reila. – nézett mélyen Lexine a lány szemeibe kiolvasva a nevét.
Elképesztő mikre képesek a szellemek, ugye?
- Hol vagyok? – suttogta maga elé a lány, remegő ajkakkal.
Az ég hirtelen dörögni kezdett, majd hatalmas villámok nyúltak le az égből a föld felé.
Reila ijedtében az ég felé kapta a tekintetét, majd körbe nézett. Végső kétségbeesésében rohanni kezdett az ismeretlen felé. Lexine utána fordult, majd egy halvány fél mosollyal nézte, ahogy a lány eltűnik a falak mögött. Lassan felemelte a fejét, majd a sötét égre nézett. A szél feltámadt, és rongyként játszadozott a lány ruhájával. Erre pillanatra várt két éve, de most, hogy itt van, már mégsem olyan édes a bosszú, mint amilyennek elképzelte.


Reila kétségbeesetten rohant a sötét falak között, miközben tenyerét néha a falra tette amikor megbotlott valamiben.
- Még is mi ez az egész? – mondta rémülten miközben csak rohant, nem is figyelte merre.
Arra ment, amerre éppen húzta a szíve. Végül…


- Mi volt ez? – szűkítette össze a szemeit Micky miközben még mindig a hang iránya felé tartott.
Nyugodtan lépkedett, amikor valaki hirtelen oldalról nekirohant. Micky a karjaiba zárta a lányt, aki már alig tudott magáról.
Karjai közt a lánnyal letérdelt a földre, majd a szőke haját kisimította arcából.
- Te ki vagy? – kérdezte lepetten miközben a lány arcát fürkészte.
Lexine pár lépésnyire tőlük, kezét a falra téve támaszkodott, és figyelte őket.

Tényleg nem volt olyan édes, a bosszú, mint várta. Eddig nem is tudta, hogy a kés, amit a kezében szorongat kétélű.